Öt merénylet középkori királyaink ellen

A középkorban uralkodónak lenni nem volt életbiztosítás. Az uralkodás alatt számos ellenséget teremthetett egy királynak, és ezek az ellenfelek előszeretettel fordultak a merénylet eszközéhez. A magyar királyok sem lógtak ki európai társaik közül, több merényletet is elkövettek ellenük. Ezek egy része sikerrel járt, ám akadtak kudarcba fulladt próbálkozások is. Az elkövetett merényletekből mutatunk be néhányat!

Merénylet az első király ellen

Már a legelső megkoronázott magyar királynak, I. (Szent) Istvánnak szembe kellett néznie egy merénylettel. Az életéről írt kis legenda, valamint a Hartvik püspök által írt legenda is megemlékezik arról az esetről, amikor István király négy főembere összeesküdött a király ellen. Egyikük kihasználta a leszálló sötétséget és mielőtt világosságot gyújtottak volna a király szálláshelyén, bejutott az uralkodó szobájába. Ott azonban, a legendaírók szerint égi sugallatra

elejtette a kardját, amelynek a pengéje hangos csengéssel felébresztette az alvó Istvánt.

A merénylő a király lábait átkulcsolva könyörgött az életéért, István pedig azzal a feltétellel bocsátott meg neki, ha a társait kiadja. Ez megtörtént, a kitervelőket megvakíttatta és levágatta a jobb karjukat.

Szent István elfogja az erdélyi Gyulát. (Kép forrása: Wikipédia)

Hogy milyen politikai körülmények közepette történt ez a merénylet, nem tudjuk, más forrásunk ugyanis erről az esetről nincs, a résztvevők neve pedig a történelem homályába veszett. Egyes vélemények szerint az új német császári dinasztia akarta meggyilkoltatni Istvánt és Imre herceget, mivel utóbbi jogot formált a trónra. Csak Imre esetében sikerrel jártak, míg István ellen nem. Történészek egy nagyobb csoportja összekötötte ezt a merényletet Vazul megvakíttatásával. Eszerint Vazul, a régi szokások alapján, örökölte volna István trónját, ám erre nem került sor a negyvenéves uralkodási idő letelte után, ezért az elégedetlen Árpád-házi rokon siettette volna a sorsot. Kudarca után pedig büntetésből vakíttatták meg. A legendákba csak azért nem került volna bele elkövetőként, mert

megírásuk idején Vazul közeli leszármazottai uralkodtak.

Azonban a legendákban szereplő apró részletek sem igazíthatnak el bennünket száz százalékos biztonsággal. Egy biztos: az elkövetett merénylet sikertelen maradt, István pedig természetes halállal hunyt el.

Mérgezés a keresztes hadjárat alatt

II. András keresztes hadjáratát csaknem egy évszázadon keresztül kissé lesajnálóan emlegették. Csak az elmúlt másfél-két évtized történeti kutatása mutatott rá, hogy a keresztes hadjárat szervezése és megvalósítása több volt, mint egyszerű turistakörút, ahol a király ereklyéket vásárolgatott. A valóságban egy jelentősnek számító sereget szedett össze a magyar király, aki rendkívül komoly anyagi áldozatokat hozott azért, hogy a vállalkozásnak egyáltalán esélye maradjon a sikerre. Az 1217-ben elinduló ötödik kereszteshadjárat résztvevői közül ő ért elsőnek a Szentföldre, miközben

akadt olyan vezető, akinek ez csak két évvel később sikerült.

II. András megkoronázása (Wikipédia)

A szentföldi keresztes államok katonai sikertelenségének oka az egység hiányában rejlett. A különböző szentföldi államok előszeretettel harcoltak a muszlimok helyett egymás ellen. Ez hosszútávon kétségessé tette azt, hogy a korlátozott erőforrásokkal rendelkező keresztény államok fel tudják-e venni az Egyiptomot és Szíriát is uraló Ajjúbidák ellen a küzdelmet. Az egységfront hiányának olyan következményei is akadtak, hogy az 1217 őszén megérkező magyar (és délnémet) keresztes sereg élelmezését nem oldották meg,

a magyar királynak rendkívül drágán kellett gabonát vásárolnia a serege részére.

András neki is látott a fontos diplomáciai feladatnak, hogy összebékítse a feleket. Megkönnyítette a helyzetét, hogy ő számított a legtekintélyesebb vezetőnek és a pápa is gondolkodott azon, hogy a magyar királyt tegye meg fővezérnek. Az ő sátrában gyűltek össze először a keresztes hadjárat vezetői, a jeruzsálemi király, a ciprusi király, az osztrák herceg, a meráni őrgróf, a templomos, a johannita és a német lovagrendek, valamint más vezetők. András különböző udvari alkalmakon és tornákon vett részt, hogy összebékítse a feleket.

Közben azonban a serege szenvedett a hideg téli időjárás miatt és nem sikerült döntő eredményt elérnie.

1218. január 10-én András Tripoliszban ünnepelte unokatestvérének, IV. Bohemund antiókhiai fejedelemnek az esküvőjét, aki a jeruzsálemi királynő legfiatalabb lányát vette feleségül. Az esküvő azonban balul sült el: Hugó ciprusi király megbetegedett és meghalt. András szintén súlyosan megbetegedett, ám végül felépült. Spalatói Tamás szerint az eset mérgezés következménye volt, hogy ki lehetett a tettes, soha nem derül ki. Andrásnak mindenesetre elege lett a Szentföldből, és a pápa kiátkozással való fenyegetőzése ellenére hazatért Magyarországra, ahonnan szemrehányásokkal teli levelet írt az egyházfőnek, hogy milyen szörnyű állapotokat eredményezett magyarországi távolléte.

Merénylet a királyi család ellen

1330. április 10-én I. Károly király a családjával együtt visegrádi házában étkezett, amikor belépett a terembe Zách Felícián. A főúr odalépett Károly asztalához, ám váratlanul kardot rántott és a király családjára támadt. I. Károlyt a jobb kezén sebesítette meg, Piast Erzsébet királynénak azonban négy ujját is levágta. Ezt követően a király gyermekei felé fordult, ám a nevelőik megmentették őket, miközben súlyos sebeket szenvedtek el. (Érdekesség, hogy bár a Képes Krónika halálos sebekről ír, valójában a két név szerint említett nevelő túlélte a merényletet, a nevük több oklevélben előfordul). Végül Zách Felíciánt először a királyné alétekfogója ártalmatlanította, majd a beözönlő királyi őrség ölte meg.

Zách Felíciánt egy bicellusszal ölik meg a Képes Krónikában (Wikipédia)

Máig rejtély, hogy mi késztette Zách Felíciánt erre a merényletre. A népszerű teória, amely szerint lányát, Zách Klárát a királyné testvére, a későbbi lengyel király, Kázmér megrontotta, nem rendelkezik kellő hitelességű alátámasztással. (Bár maga a történet meglepő módon Itáliában már másfél évtizeddel az események után leírásra került). A másik feltételezés tudni véli, hogy Zách Felícián kiesett a király kegyéből, elveszítette semptei várnagyi tisztségét és más jövedelmeit is. Emiatt törhetett a király életére, vagy vehetett részt egy olyan összeesküvésben, amelynek keretében vállalkozott a merényletre. Mivel Felícián már csaknem két évvel a merénylet előtt elveszítette a semptei várnagyi tisztségét, ezért ezt a teóriát gyengíti, hogy miért várt ennyi időt a gyilkossági kísérlet kivitelezésével.

Orlai Petrich Soma – Zách Felícián merénylete (Wikipédia)

Természetesen akadhat olyan magyarázat, amellyel a történeti források ritkán találkoznak, például Zách Felícián valamilyen pszichiátriai betegsége. Erre utalhat például az, hogy az a kevés forrás, amely ránk maradt róla, akár valamiféle őrülettel is kapcsolatba hozható, amely azonban jó ideig nem vált annyira súlyossá, hogy a főúr ne tudott volna a hétköznapokban normálisan funkcionálni. Akár így történt, akár nem, a középkori magyar történelem leghíresebb merényletének pontos háttere alighanem örökre rejtély marad.

A merénylet, amelyik túl drágának találtatott

Nagy Lajos király, I. Károly fia, nemcsak Zách Felícián merényletét élte túl, de célpontjává vált egy másik próbálkozásnak is. A királynak a Velencei Köztársaság bizonyult uralkodása során az egyik legfontosabb állandó ellenségének. Több háborút is vívott a városállammal, váltakozó sikerrel, szárazföldön a magyarok, tengeren a velenceiek maradtak fölényben. 1356-ban ostromolni kezdte az akkor már velencei kézen lévő Treviso városát, de a hadműveletek elhúzódtak.

Ekkor jelentkezett egy Giuliano Baldachino nevű helyi itáliai nemes a velencei tanácsnál, hogy

merényletet követ el a magyar király ellen.

Cserébe 12.000 aranyat és Castelfranco várát kérte. Módszeréről két elképzelés is fennmaradt. Az egyik szerint egyszerűen megmérgezte volna a királyt. A másik, elterjedtebb verzió szerint kifigyelte Lajos szokásait. Azt tapasztalta, hogy Lajos egy közeli folyónak háttal ülve intézte írásos ügyeit az ostrom alatt. Baldachino néhány társával együtt csónakkal a király mögé akart evezni, majd hurkot vetnek rá és eleveznek a fogoly királlyal.

A velencei tanács azonban elutasította az ötletet, mert költségesnek találta a megoldást.

A merénylet végül Lajos tudomására jutott, a béketárgyalásokon a velenceiek árulták el a cselszövést. Lajos meghívta az udvarába Baldachinót, aki a király előtt is előadhatta a terveit. Miután meghallgatta az olasz nemest, Lajos megállapította, hogy valóban egy jó tervet eszelt ki, akár sikerülhetett is volna. A király gazdagon megajándékozta sosemvolt merénylőjét és útjára bocsátotta. A velenceiek végül az 1381-es torinói békével ismerték el teljes vereségüket Nagy Lajossal szemben.

Trónharcot eldöntő merénylet

II. (Kis) Károly 1385 végén érkezett Magyarországra Horváti János macsói bán meghívására. A nápolyi király akadálytalanul jutott el Budára. Az addigra megroppant népszerűségű Kotromanic Erzsébet vezette kormányzat, amely Anjou Mária királynő nevében gyakorolta a hatalmat, képtelen volt ellenállni és nem számíthatott gyors segítségre. Így Mária királynő és Erzsébet királyné Károly elé siettek és formálisan átadták neki a hatalmat. (Bár ezt utóbb természetesen tagadták a ránk maradt forrásokban). Károly tisztelettel bánt velük, majd Székesfehérvárra távozott, ahol 1385. december 31-én királlyá koronázták.

Károly népszerű vezető volt, nápolyi uralkodása előtt több fontos tisztséget is betöltött Nagy Lajos udvarában, képességeihez nem férhetett kétség.

Liezen-Mayer Sándor – Erzsébet és Mária Nagy Lajos sírjánál (Wikipédia)

Kotromanic Erzsébetet azonban nem olyan fából faragták, aki csak úgy feladja a hatalmat. Eleve maga mögött tudhatta Garai Miklós nádort, aki Erzsébet addigi politikájának fontos támasza volt. Emellett azonban megnyerte egy nagyerejű nemes, Forgách Balázs támogatását, akinek Gimes várát ígérte, ha sikerül megölnie II. Károly királyt. Erzsébet 1386. február 7-én a lakosztályába hívatta Károlyt azzal az ürüggyel, hogy levelet kapott Luxemburgi Zsigmondtól, Mária férjétől.

Károly nem fogott gyanút, hanem a királyné lakosztályába sietett.

Közben, ugyanebben az időpontban Garai Miklós nádor az embereivel megérkezett Budára, a legfontosabb kapuknál ott hagyta a híveit, majd szintén a királyné lakosztályába sietett Forgách Balázs társaságában. Amikor Garai látta, hogy Károly megfelelően védtelen, kacsintással adott jelt Forgách Balázsnak a merénylet elkövetésére.

Forgách Balázs elővette a bicellusát, egy kétélű, közepes hosszúságú tőrt (amelyet a régebbi irodalom tévesen csákánynak fordított), és három sebet ejtett a királyon. Károly azonnal elveszítette a bal szemét és két további sebet szerzett a fején. Súlyos sebe ellenére felállt és ingadozó léptekkel a lakosztályába ment. Forgách Balázs az olasz kíséretet legyűrve kisietett a budai várból. Erzsébet királyné azonban eszméletét vesztette Károly láttán. Garai Miklós viszont megragadta az alkalmat, és az embereivel átvette a hatalmat Budán, megszállva a legfontosabb pontokat, legyőzve a király embereit. Horváti János csak nehezen vágta ki magát Budáról.

Garai Miklós nádor védi Erzsébetet és Máriát (festmény) /Wikipédia/

Károly nem élte túl sokkal a merényletet, bár emberei egy darabig védték, végül Erzsébet és Garai fogságába esett, majd Visegrádra vitték, hogy ne szabadíthassák ki. Néhány héttel később vagy a sebeibe halt bele, vagy “kicsit rásegítettek” és megmérgezték. A merénylet kitervelői nem jártak jól: alig fél évvel később Diakovárnál Horváti János emberei rajtuk ütöttek, Garait és Forgáchot megölték, Erzsébetet pedig később a saját lánya szeme láttára fojtották meg.